Egy történet kidolgozásakor, sokszor nem a főszereplőt tervezem meg először, hanem valamelyik mellékszereplőt. Ennek általában az az oka, hogy a főszereplők karaktere addigra kristályosodik ki, mire az egész történetet a helyszínekkel és azok összes apró kis részletével együtt már pontosan látom magam előtt.

Miközben tervezem a karaktert, gondolkozom a tulajdonságain, és azon, hogy viselkedne egy-egy helyzetben. Ez fontos fázisa a tervezésnek, hiszen így olyan mozdulatokban és szituációkban rajzolom le a figurát, ami az ő karakterére jellemző.

A nyuszik füle azért lett olyan hosszú, mert az első kép ami megjelent előttem az volt, hogy a végeláthatatlan mezőn, a hosszú fűszálak között hatalmas nyuszifülek bukkannak elő ugrándozás közben. Ha nem mozognának, akár fűszálak is lehetnének, így fontos tulajdonsággá vált, hogy mindig mozgásban legyenek.

A látványtervek készítése közben aztán úgy megszerettem ezeket a kis állatokat, hogy azon kaptam magam, egyre több jelenetet tervezek meg úgy, hogy az eredetileg mellékszereplőnek tervezett nyuszik is rajta vannak.

Így születtek meg a Bajkeverő Mesékben mindenhol felbukkanó, mindenhol bajt csináló, folyton ugrabugráló dilis nyuszik.